I. István magyar király (Szent István)

Istvánnal (születési nevén Vajk) új szellemi és erkölcsi világ képviselője lép a magyar nép élére. Ő az első uralkodónk, aki kereszténynek született és szigorú keresztény értékrend szerint nevelkedett. Közép, inkább alacsony termetű, de edzett, egészséges testalkatú ifjú volt; idősebb korában homlokát dús haj, arcát szakál övezte, és bajsza kölcsönzött férfiasságot megjelenésének. Életrajzát szerzetesek örökítették meg, alázatáról, kegyességéről, vallásosságáról beszélve, egyéniségének a jámbor, ájtatos vonásait domborítva ki. Azonban István király ugyanakkor vitéz katona, bölcs diplomata, politikai és szocziálgazdasági újító, hatalmas államszervező is volt; tanult, művelt és jogban, törvényben járatos férfi. Szívesen forgatta a kardot, kezében lándzsával, a világi hatalom jelképével ábrázoltatta magát még templomi használatra rendelt tárgyakon is. Egyik legkedvesebb szórakozása a vadászat volt. Szerette a külső fényt, a szemkápráztató pompát; ő is és felesége is a legdrágább, legragyogóbb öltözetben jelent meg a nyilvánosság előtt. Udvarát császári mintára szervezte. Kedvelte a fényes építkezést, és nemcsak nagyszerű templomokat emeltetett, hanem palotákat és középületeket is. A katolikus egyház egyházszervezői tevékenysége miatt 1083-ban, Székesfehérváron szentté avatta. ^{Ref, 71-72 old.}

Géza fia, István 976-ban született Esztergomban és keresztény hitben neveltetett. A szülők kitűnő nevelőkről gondoskodtak, akik nemcsak a kardforgatást tanították meg neki, hanem az írást-olvasást is; illetve megismertették vele az egyházi és világi tudományokat is. A pápa 1513-ban említi egy sajátkezűleg aláírt levelét, amely akkor még megvolt a római levéltárban. ^{Ref, 67-69 old.}

Géza fejedelem és Sarolt házasságából három leány és egy fiú született. Juditot I. Boleszláv lengyel herceghez adták feleségül 985-ben. Sarolta 1010-ben Abához, az ifjú magyar törzsfőnökhöz, későbbi magyar királyhoz ment feleségül, aki megkeresztelkedésekor a Sámuel nevet vette fel. Ilona pedig Orseolo Ottóhoz, a későbbi velencei herceghez (dózse) ment feleségül 1011-ben. ^{Ref, 66-67 old.}

996-ban István feleségül vette Gizella hercegnőt, II. Henrik bajor herceg leányát, aki III. Ottó német-római császárral rokonságban állt. E házasság az Árpádok családját földrészünk legelőkelőbb uralkodó házai közé emelte, és a magyar állam tekintélyét hirdette. A bajor hercegi család bár közeli rokona volt a császárnak, Henrik herceg, Gizella apja politikai ellenlábasa volt, és nemegyszer fegyvert fogott a császár ellen. Amikor Géza a bajor hercegnőt kérte fia számára hitvesül, jelezte, hogy barátságban szeretne élni a császárral, de nem rá, hanem vetélytársaira akar támaszkodni, és ezzel országa függetlenségét fenn akarja tartani. Mindazonáltal a császár jó szemmel nézte a házasságot, és az ifjú vőlegénynek nászajándékba szent Móric vértanú lándzsáját küldte, mely egyes források szerint tartalmazott egy szeget Krisztus keresztfájáról. Ereklyeképpen fogadta el és őrizte a magyar uralkodó család, de nem használta világi hatalmának jelképéül. ^{Ref, 69-70 old.}

István a teljes Magyarország ura akart lenni, viszont akadtak nagybirtokosok, törzsfőnökök, akiknek ez az egyéni érdekeit sértette. Főleg a széleken, a Dráva közelében, a Maros mentén és a Meszesen-túli Erdélyben egy-egy törzsfő kivételes hatalomra tett szert, amelyről önként nem akart lemondani. A Dráva melléki Koppány (Kupa) vezér pogány volt, és turulos lobogó alatt, a régi vallás fenntartásának jelszavával lázadt fel István ellen Somogyban; Veszprémig hatolt, és megtámadta a várost. István Esztergomban sietve összevonta hadait. A kor szokásának megfelelően, Hont és Pázmán idősebb német lovagok lovaggá üttették, és mint keresztény, nem az ősi turulos zászlóval, hanem a pannóniai születésű Szent Mártonnal a zászlaján vonult a csatába. Seregét Venczellin német lovag vezette. Veszprém alatt álltak először szemben egymással a magyar keresztény és a magyar pogány lobogók, és a véres harcban a keresztények győztek. Koppány Venczellinnel vívta utolsó párbaját, amelyben elesett. A legyőzöttektől István annyit kért, hogy fogadják el az új viszonyokat és vegyék fel a keresztény hitet. A fényes és gyors diadal az új fejedelem tekintélyét gyarapította. ^{Ref, 72-73 old.}

1000-ben István felvette a királyi címet; így keresztény király lett a magyar állam feje. ^{Ref, 1 old.}

A magyar királyság megalapítása után, István azonnal hozzáfogott a magyar keresztény egyház megszervezéséhez; ebben azonban már rá volt utalva az egyetemes egyház fejének, a római pápának a közreműködésére is. Az akkori egyházjog szerint az érsekek kinevezési joga a pápát illette; ellenben a püspököt az egyházmegye választotta, és az érsek hagyta jóvá. Azonban a pápát ebben az időben még a római főnemesség és a tömeg gyakran a legdurvább erőszak alkalmazásával választotta, vagy egyszerűen a császár jelölte ki. A római oligarchia féktelensége rendszerint veszélyt jelentett a pápára, aki ez időben minduntalan a császár fegyveres segítségére szorult. Így a pápa függő viszonyban állt a császárral, és fennállt a veszély, hogy a magyar egyház szervezésekor a pápa német érdekeket fog támogatni, főleg hogy Géza fejedelem idejében német papok kaptak már bizonyos előjogokat magyar földön. ^{Ref, 74 old.}

Az ekkori pápa azonban, II. Szilveszter, aki korának egyik legnagyobb tudósa volt, csupán vallása érdekeit tartotta szem előtt. Nemcsak a felhatalmazást küldte el Istvánnak, amelyre a kánoni jog szerint az egyházszervezői munkához szüksége volt, hanem koronát is, a keresztény királyság akkori külső jelvényét. E korona abroncs-alakú, színarany, nyílt korona volt, latin feliratokkal és zománcképekkel. ^{Ref, 74-75 old.}

1001 augusztus 15-én Istvánt országa érseke ünnepélyesen megkoronázta; így személye elnyerte ugyan az egyház misztikus, vallásos felavatását, de hatalma önálló, és állama független maradt. ^{Ref, 75 old.}

Esztergomban érsekséget alapított, ahol az érsek magyar alattvaló, a magyar birodalmi érdekek képviselője volt. Alapított Bácsban egy második érsekséget is, amelyet később a kalocsaival egyesíttetett, de a magyar egyház fejévé az esztergomi érseket rendelte. A püspökségek, plébániák, kolostorok alapításához senki beleegyezésére nem volt szüksége. ^{Ref, 75 old.}

1002-ban István király levert egy lázadást Erdélyben, amelyhez pogányok is csatlakozhattak, és a lázadás fejét, ifj. Gyulát családostól fogságba ejtette; de kegyesen bánt velük, szabadon is engedte őket. ^{Ref, 1 old.}

Ezután Erdélyre is kiterjesztette a királyság intézményeit és a keresztény egyház szervezetét. Gyulafehérváron püspökséget alapított. A királyi birtokokat vármegyékre osztotta, és az erdélyi terület kormányzását Erdőelvi Zoltánra (Erdélyi Zoltán) bízta, kinevezve az első királyi vajdának. A vajda szláv eredetű szó és vezért jelent. A vajda Erdélyben az első ember, aki katonai, bírói és közigazgatási funkcionárius volt egy személyben. ^{Ref, 1 old.} Később püspökségei számát tovább növelte Erdélyben, Erdélyi egyházmegye néven.

1003-ban II. Henrik német császárra, Gizella királyné testvérére, öccse, Bruno fegyvert fogott, ezért a császár a magyar udvarba menekült. ^{Ref, 79 old.}

1007-ben született meg Imre herceg, István király és Gizella egyetlen felnőttkort megért gyermeke, aki nagy műveltségű papok, mint például Gellért püspök, és lovagok felügyelete alatt nevelkedett. ^{Ref, 82 old.}

1015-ban István király az államszervezés során a Temesközben ellenállásba ütközött, ahol Ajtony törzsfő és vezér a területét független fejedelemséggé szerette volna nyilvánítani. Görögkatólikus lévén, István ellen a bizánci udvarnál keresett támaszt. A bizánci birodalom az előző évtizedek során bekebelezte a bolgárok földjét és délen közvetlen szomszédjává vált Magyarországnak; területüket az Al-Duna és a Száva határolta. István bár jó viszonyt ápolt a görög udvarral, az mégis üdvözölte Ajtony azon törekvését, hogy magyar földön lehetőleg önálló és görög vallású fejedelemséget alapítson. Ajtony szívesen fogadta a görög hittérítőket, sőt görög püspökséget is alapított. István római katolicizmusa ellen a görög egyházat tűzte zászlajára, amely a görög császár fennhatóságának elismeréséhez vezetett volna. István kinevezte Gellért tudós velencei szerzetest Marosvidék püspökévé, de Ajtony nem ismerte el e kinevezést. A Maros bal partján, egy római erőd helyén várat épített, Marosvárát, tekintélyes hadsereget toborzott, és a király jogait bitorolta; az erdélyi királyi bányákból a Maroson Szegedre szállított sóra vámot vetett, vagy a szállítást teljesen megakadályozta. Később teljesen elszakadt a királytól, a görög császár hűbéresévé válva. ^{Ref, 78-79 old.}

1029-ben, mielőtt a görög hódítás Temesközben teljesen megszilárdult volna, István király végezni akart a lázadó Ajtonnyal. Csanádot, Ajtony egyik elpártolt hívét helyezte hadai élére, aki Törökkanizsánál átkelt a Tiszán és éjjeli rajtaütéssel leverte Ajtonyt. Hívei és az egész lakósság hamar meghódolt Istvánnak. Marosvár megkapta a Csanád nevet, vármegyeközpont és a római katólikus püspökség székhelye lett. ^{Ref, 79 old.}

1030-ban Gellért püspök átvette a Csanádi egyházmegye vezetését. ^{Ref, 79 old.} Nemsokára Csanádon kitűnő tanári karral rendelkező papneveldét hozott létre. ^{Ref, 115 old.} Egy megjegyzéséből arra következtethetünk, hogy a népköltészet már virágzásnak indult ebben az időben. A hegedűsök és lantosok a szerelemről és a nemzeti nagyságról énekeltek, de sajnos semmi nem maradt ránk e művekből. ^{Ref, 116 old.}

István király gyakran segítette II. Henrik német császárt, Gizella királyné testvérét a lengyelekkel szemben, akik néha betörtek magyar földre és az észak-nyugati részeket egész a Dunáig pusztították. Orseolo Ottó Velencei dózse is sógora volt, akinek felesége, a magyar hercegasszony, egy feltűnő szépség, szívén viselte a két udvar barátságát. István készséggel támogatta sógorát abban, hogy Velence a bizánci főhatalom alatti dalmát tengerparton megvesse a lábát. Mivel az Orseolok II. Henrik császárral is szoros barátságot ápoltak, a XI. század első két évtizedében egy hatalmas hármas, német-olasz-magyar szövetség állt fenn, és gyakorolt befolyást az európai politikára. ^{Ref, 80 old.}

E szoros együttműködésnek II. Henrik német császár halála vetett véget 1024-ben, amely a külpolitikai helyzet gyökeres változását hozta. István megbékélt a lengyelekkel; azonban a német birodalom élére új uralkodói család és új politika lépett, és csakhamar az Orseolok is elvesztették egy időre az uralmat. ^{Ref, 80 old.}

II. Konrád német király külső hódításokkal akart magának tekintélyt szerezni. A világuralom, a dominium mundi kiterjesztése, a német birodalom gyarapítása vált a császári politika vezéreszméjévé, és ez egész a XIII. századig fennállt; ekkor ugyanis a Habsburgok a német nép erejét már nem a birodalom, hanem saját családi hatalmuk gyarapítására kezdték el használni. A császárság egyetemes jellegének képviselői azt hirdették, hogy egy az Imperator az egész világon, és az összes keresztény király a szent római birodalomnak az alárendeltje, országaikkal és tartományaikkal együtt. Cakhogy ezt az igényt nemcsak a római, hanem a bizánci császár is hirdette. Konrád azonban a bizánci császárral is kezet akart fogni, fiának, Henriknek görög hercegnőt kérve feleségül. ^{Ref, 80-81 old.}

1030-ban II. Konrád német császár hatalmas sereget gyűjtött, amelyet személyesen vezetett Sopron felé, majd a gyepün áttörve, az ország belsejébe. István összegyűjtötte az ország haderejét, de a döntő mérkőzés elől kitért, így a németek ellenállás nélkül elérték a Rábát. Lassan azonban a hosszú menetelés kimerítette a sereget és az élelmezés is nehézkessé vált, így Konrád megkezdte a visszavonulást. István csak erre várt. Hadaival a német sereg nyomában, betörtek a keleti őrgrófságba és megszállták Bécset. Így a hadjárat a magyarok fényes győzelmével végződött. ^{Ref, 81-82 old.}

1031-ban a császár fiát, Henrik herceget küldte a magyar udvarba békét kérni, amelynek fejében a keleti őrgrófság egy részét, a Lajta és Fischa víze, valamint a Dunától északra, a Morva és Thaya közötti területet átengedte Istvánnak. Így a királyi Magyarország dicsőségesen visszaverte Európa egyik legnagyobb katonai államának a támadását, megtartva függetlenségét; amelyre a szláv uralkodók képtelenek voltak, mivel a kereszténység felvételekor többé-kevésbé mind a római császár fennhatósága alá kerültek. ^{Ref, 82 old.}

1031 szeptember 2-án talán azon ünnepélyek egyikén, amelyeket Henrik herceg békealkudozásai során rendeztek, tartották azt a vadászatot, amelyen Imre herceget egy vaddisznó megölte. A szülőket, akik elveszítették szeretett fiúkat, a földig sújtotta a váratlan csapás. István királynak új trónörököst is kellett választania, és először nagybátyja fiára, Vazulra gondolt. ^{Ref, 83 old.}

1032-ben azonban Orseolo Péter, István nővérének a fia a magyar udvarba került, és finom modorával, olasz furfangjával hamar megnyerte a király és a királyné rokonszenvét, akik bíztak keresztény voltában. Így az udvarban két párt alakult, amelyek egyike az Árpádfiak, a másik pedig a Péter trónöröklése érdekében ügyködött. A fondorlatok, cselszövések játékában az idegenből idekerült főpapoknak és lovagoknak, az udvari tisztségviselőknek köszönhetően csakhamar Péter kerekedett felül, és megvakíttatta vetélytársát, Vazult. Ez gyakori büntetés volt a középkorban; főleg a trónkövetelőket sújtották vele. Vazul testvére eltűnt. Az Árpád-házi hercegek, András, Levente és Béla még gyermekek voltak; ők a későbbiekben István tanácsára Lengyelországba menekültek. István élt királyi hatalmával és Orseolo Pétert formálisan is trónörökösévé rendelte. Intézkedése nem ütközött ellenállásba, mivel csak később alakult ki az a közvélemény, miszerint a királynak az Árpádok férfitagjai sorából kell kikerülnie. Péter, mint hivatalos trónörökös az udvari állásokba bizalmasait, az idegeneket ültette, testőrséggel vette körül magát, és mindent megtett, hogy majd amikor megürül a trón, azt elfoglalhassa. ^{Ref, 83-84 old.}

1038 augusztus 15-én valószínűleg ott, ahol született, az esztergomi palotájában, István király csendesen távozott az élők sorából. Halálának hírére gyászba borult az ország, és özönlöttek a tömegek Székesfehérvárra, a temetésére. A Mária tiszteletére általa felszentteltetett székesegyház közepén, egy fehér márvány síremlékben helyezték örök nyugalomra. ^{Ref, 84 old.}

István király államszerkezete

I. István király államszervezete hierarchikus volt. A honvédelmet és az igazságszolgáltatást, és e célok megvalósításához szükséges pénzügyi források biztosítását tekintette legfontosabb feladatának. A régi várszerkezetet kiterjesztette egyéb lakott vidékekre is, amelyek azelőtt nem voltak a várispánságok keretébe vonva. Élükön a királyi várispán állt, aki a vármegye területén a pénzügyi, közigazgatási, igazságszolgáltatási és katonai főhatalom volt. Maga nevezte ki helyettesét, az udvarbírót (a későbbi alispánt) és a többi tisztviselőt, akik a várnagy, hadnagy, százados, tizedes nevet viselték, és szigorú engedelmességgel tartóztak a várispánnak. A király szigorúan ügyelt arra, hogy birtokainak kezelői ne tudják elsajátítani azokat. A lakósság foglalkozása szerint két csoportra oszlott: katonáskodott, vagy a katonák szükségleteiről gondot viselt és termelői munkát végzett. A munkások fölött a bíró állt. ^{Ref, 90-96 old.} Jogilag szabadokra és rabszolgákra oszlottak; a rabszolgák életének teljes ura a gazdájuk volt. ^{Ref, 110-111 old.}

Már ebben a korban legalább 45 vármegye létezett, délen Szörény vármegyéig, amely a Duna és Olt közötti területet foglalta magába és Szörénytorony volt a központja; Erdély területén pedig Fehér, Torda, Kolozs, Doboka vármegyékig, amelyek központjai Gyulafehérvár, Tordavár, Kolozsvár, illetve Doboka vára voltak. ^{Ref, 96 old.}

A lakósság egy része a várszerkezet keretein kívül maradtak. Ők a királynak csak katonáskodással és amennyiben megkeresztelkedtek, az egyháznak tizeddel tartóztak. ^{Ref, 96 old.}

István mindenkit szívesen látott az országban, aki itt dolgozni akart; annál is inkább, hogy a hosszú időn át katonáskodó magyar nép idegenekre szorult a földművelés, iparágak, kereskedelem, bányászat kitanulásában. ^{Ref, 106 old.} Kérlelhetetlenül fenyítette azokat, akik a jövevényeket bántani merték. Egyszer megesett, hogy valami hatvan besenyőt kifosztottak a magyar katonák, akik családostól, vagyonostól jöttek át a határon. A király maga vizsgálta ki az ügyet, és szigorú ítéletet hozott. A tetteseket kivégeztette, testüket pedig szétküldte az országba, hogy az utak mentén kifüggesztve elrettentő például szolgáljanak. ^{Ref, 108 old.}

Ő tette a magyarságot nemzetté, szervezte az országát állammá, és mindazok a nagy egyházi alkotások és közintézmények, amelyek oltalma alatt a következő emberöltők éltek, az ő nevéhez fűződnek. A magyarság fegyelmezettségére, katonai erényeire fektette királyságát. Kezdettől fogva öntudattal lépett fel, és kíméletlenül levert mindenkit, aki útjába állt; de csak kivételesen kellett erőszakhoz folyamodnia. Vele volt a kor szelleme, érte dobogott népe szíve; a történelmi fejlődés a magyarságot már megérlelte reformterveire, amelyek az egyházi és állami élet teljes mezejét felölelték és a királyi Magyarországot a kornak megfelelő intézmények megdönthetetlen alapjára fektették. ^{Ref, 85-87 old.}

István támogatta a kereskedelmet, sőt Rómában, Konstantinápolyban, Jeruzsálemben, papi felügyelet alatt álló, állandó szállót hozott létre a magyar utasok befogadására. Ő volt az első magyar uralkodó, aki pénzt is veretett. ^{Ref, 97 old.}

A papi személyzetre, a papok védelmére, a templomépítésre és fölszerelésre vonatkozó törvényeket alkotott, illetve gondoskodnak arról, hogy a megkereszteltek tiszteljék a papot és a katólikus templomot, kövessék vallásuk parancsait, megtartsák ünnepeit, és letegyenek pogány szokásaikról. ^{Ref, 87 old.}

István király egyházszervezése

I. István király Esztergomban, valamint Bácsban érseki széket állított; ezután országát püspökségekre osztotta, amelyekben kolostorokat, apátságokat, prépostságokat alapított. Az új állásokat egymásután töltötte be, és hagyta hogy viselőik a saját hatáskörükben folytassák a szervezés munkáját: papot szenteljenek, alkalmas helyen plébániát állítsanak, templomot építsenek, és a lakossággal közvetlen érintkezésbe lépjenek. Az anyagi alapot a király adta, aki bőkezűen juttatott az egyháznak. Törvénybe foglalta a kötelező tizedfizetést is az egyház számára. Tíz-tíz falunak templomot kellett építenie. ^{Ref, 88-89 old.}

István király tudta, hogy királyságát Isten kegyelméből kapta, és úgy uralkodott, mint aki majd számot kell adjon sáfárkodásáról az örök bírónak. ^{Ref, 101 old.}