Története
Honvédelem a honfoglalás után
Zoltát fia, Taksony követte a trónon. Hogy távol tartsa magától az ellenséget, a magyarság a határok mentén több napi járóföldön át pusztaságot alakított ki. Messze elhajtotta a népet, ha ugyan volt, hogy e terület lakatlan maradjon. Így a besenyők földjétől négy napi távolság, pusztaság választotta el a magyarokat. Nyugaton a német határokat egészen az Enns folyóig feldúlták, úgyhogy a hajdan virágzó falvak és városok helyén csak vadállatok tanyáztak, és a folyókon az utas sehol nem talált átkelő helyet. Délnyugaton bár a Dráva és Száva köze a magyar érdekkörbe tartozott, rengeteg erdős terület lakatlan maradt, és a vadon itt is távol tartotta az ellenséget. Ilyen pusztaságok övezték a haza belsejét. Ezen belül erődítményeket emeltetett a fejedelem, melyeket gyepük-nek neveztek, és védelmüket állandó őrségre bízta. Ahol nem volt folyóvíz vagy mocsár, ott árkot ástak, és mögötte sövényből, fából, földmunkával erődítményeket emeltek, amelyek támadás esetén képesek voltak feltartóztatni az ellenséget addig, amíg a fejedelem a nemzeti haderőt mozgósította. 907-ben a németek a haza szívébe tudtak nyomulni; később, a szélek védelmének köszönhetően, az egész század folyamán nem jutott be az ellenség magyar földre. Ahol az ország belsejéből a fontosabb közlekedési utak a gyepühöz értek, ott katonasággal őrzött kaput nyitottak; egy ilyen kapu Erdélyben a Meszesi kapunál volt. Ref, 53-55 old.
I. László király intézkedései
Salamon halála után László király figyelme a nyugati országrészről a délire és a keletire fordulhatott, ahol időközben jelentős változások történtek. A mai Moldvában és Havasalföldön kunok telepedtek meg egészen az Oltig, ahol a magyar terület kezdődött, amelyet Szörénytorony vára védelmezett. Az új szomszéd minduntalan Erdélybe tört. László és magyar hadai nemcsak ismételve kiverték, hanem saját országukban is felkeresték őket. Maga László király behatolhatott a kun terület azon részeibe, amely a római birodalom egykori Moesia tartományához tartozott, 1091-ben ugyanis László a magyarok és Moesia királyának nevezi magát. Ref, 141-143 old.
1091-ben a kunok 40 000 fős csapattal, Kapolcs vezérrel az élükön, a Törcsvári szoroson át mégis betörtek Erdélybe, onnan a Meszesi kapun át Biharba, majd a Tiszán átkelve pusztítottak. A már visszavonulóban levő kun sereget László a Temes vizénél érte utol és verte le. Ref, 143 old. A csata a mai Iklód, Nagyszilas, Buziásfürdő, Nagykövéres és Magyarszákos közötti területen zajlott le. A Pogányos patak az ekkor elhunyt sok pogányról kapta a nevét.
László király a székelyeket határőrökké tette, tiszteletben tartván saját intézményeiket. A királyi hatalom közvetlenül nem avatkozhatott dolgaikba, területük nem tekinttetett királyi földnek. A királyi kinevezésnek sem volt itt érvényessége, a tisztségeket maguk töltötték be.
A Maros, a Kis- és Nagy-Küküllő völgyeit benépesítette, a gyepüket kiterjesztette és kiegészítette. Gyulafehérvárra telepítette, ahol talán újraalapította az erdélyi püspökséget. A bihari püspökség székhelyét Biharról Nagyváradra költöztette, ezáltal létrehozva a váradi püspökséget, és fényes székesegyházat emelt. Ref, 141 old.
