Élete
Géza fejedelem és Sarolt házasságából három leány és egy fiú született. Juditot I. Boleszláv lengyel herceghez adták feleségül 985-ben. Sarolta 1010-ben Abához, az ifjú magyar törzsfőnökhöz, későbbi magyar királyhoz ment feleségül, aki megkeresztelkedésekor a Sámuel nevet vette fel. Ilona pedig Orseolo Ottóhoz, a későbbi velencei herceghez (dózse) ment feleségül 1011-ben. Ref, 66-67 old.
996-ban István feleségül vette Gizella hercegnőt, II. Henrik bajor herceg leányát, aki III. Ottó német-római császárral rokonságban állt. E házasság az Árpádok családját földrészünk legelőkelőbb uralkodó házai közé emelte, és a magyar állam tekintélyét hirdette. A bajor hercegi család bár közeli rokona volt a császárnak, Henrik herceg, Gizella apja politikai ellenlábasa volt, és nemegyszer fegyvert fogott a császár ellen. Amikor Géza a bajor hercegnőt kérte fia számára hitvesül, jelezte, hogy barátságban szeretne élni a császárral, de nem rá, hanem vetélytársaira akar támaszkodni, és ezzel országa függetlenségét fenn akarja tartani. Mindazonáltal a császár jó szemmel nézte a házasságot, és az ifjú vőlegénynek nászajándékba szent Móric vértanú lándzsáját küldte, mely egyes források szerint tartalmazott egy szeget Krisztus keresztfájáról. Ereklyeképpen fogadta el és őrizte a magyar uralkodó család, de nem használta világi hatalmának jelképéül. Ref, 69-70 old.
1038-ban I. István király halála után unokaöccse, Orseolo Péter trónfoglalása akadálytalanul ment végbe. Udvari tisztviselői királynak kiáltották ki, a főpapok megkoronázták, és a tömegek tisztelték benne a nagy királyuk által kirendelt utódot. Péter azonban keserű csalódást okozott. Idegen volt, nem ismerte sem országát, sem hivatása kötelességeit. Mindenkivel összeveszett és kegyenceit ültette a fontosabb állami és egyházi poziciókba; az egyházi javak egy részét elvette, másik részét megadóztatta. Emellett gyáva volt és saját embereit sem merte megvédeni. Az első elégedetlenség kitörésekor kedvenc tanácsosát, Budát kiszolgáltatta a tömegnek, amely felkoncolta. Ezután Péter sógorához, az osztrák őrgrófhoz menekült, aki tanácsára alattvalói megfékezéséhez a császári udvarban kért segítséget. Ref, 118-119 old.
Orseolo Péter gyáva futását a magyarok a trónról való lemondásnak tekintették. Az egyházi és világi vezetők 1041-ben idegen helyett egy törzsgyökeres magyart, Aba Sámuelt, I. István király sógorát ültették a trónra. Sámuel rögtön visszaadta az egyháznak az elkobzott javakat és honfitársait tette udvarában elöljárókká. Oltalmazott szegényt és gazdagot, szerette minden alattvalóját. Ref, 119-120 old.
Péter szíves fogadtatásra talált a császári udvarban. A német politika nyomban felismerte, hogy Péter ürügyet szolgáltatott a magyar belügyekbe való avatkozásra, illetve Magyarország elfoglalására. Ekkor III. Henrik ült a császári trónon, aki 1031-ben német vereség után megkötötte István királlyal a békét. Imperialista politikát követett, és a német közvélemény támogatta. Sámuel király hasztalan küldött követeket hozzá; nemsokára a határon elkezdődtek a betörések és pusztítások. Időközben a Péter elől Lengyelországba menekült Árpádházi hercegek egyike, talán András is felkereste a császárt, akinek vendégszeretetét így két magyar trónkövetelő is élvezte. Ez méginkább felbátorította Henriket; 1042-ben húsvét tájékán Kölnben gyűlést tartott, amelyen a háború mellett döntöttek. Ref, 120 old.
1042 szeptemberében III. Henrik császár vezetése alatt, Péter és András tónkövetelőkkel egyetemben, tekintélyes had indult el Magyarország felé. Kilenc várost és várat foglaltak el Pozsonnyal együtt, amelyeket az egykor Péter által kinevezett olasz és német ispánok játszhattak a kezükre. Garamig hatoltak be az országba, ahonnan jónak látták visszafordulni. A megszállt területet a császár Andrásra bízta, akit Sámuel király a németek távozása után kivert az országból; ezáltal országa területi épségét hamar helyreállította. Ref, 120-121 old.
A német-római császár megértette, hogy csupán fegyverrel nem igázhatja le a magyarokat, ezért a pápához fordult. IX. Benedek pápa készségesen bitorlónak nyilvánította és kiátkozta a magyar uralkodót. Akkoriban az egyházi átok volt a legfélelmetesebb büntetés, amely kizárta az illetőt a hívők közösségéből, és ha király volt, alattvalóit felmentette kötelezettségeik alól. A pápai átok híre nehezen jutott el Magyarországra, így az 1043-as császári támadás is meghiúsult. Ekkor azonban Sámuel király a békéért évi 400 font arany kifizetésére kötelezte el magát, amely megingatta tekintélyét. Ref, 121-122 old.
1044-ben a húsvétot Sámuel Csanádon töltötte, ahol Gellért püspök a szószékről hevesen leszólta a királyt, azt mondván, hogy a negyven napi szent böjtöt gyilkos kardjával szennyezte be, és nem érdemel bűnbocsánatot. Sámuel nagylelkűen megbocsájtott; mely tette vesztét okozta. Gellért nyílt fellépése a világi tisztviselők hűségét is megingatta. Egyesek kiszöktek Péterhez Németországba, mások lesték az alkalmat, hogy elpártoljanak a kiátkozott királytól. 1044 nyarán a német-római császár újabb támadást indított Magyarország ellen. A tömegek lelkesen gyűltek országuk függetlenségéért harcoló királyuk köré. Sámuel király Ménfőnél a németekre támadt, ahol egyes magyar ispánok csata közben átpártoltak a németekhez. Csupán az árulás szerezte meg III. Henriknek a diadalt. Sámuel királyt elfogták és kiszolgáltatták Orseolo Péternek, aki fejét vetette. Egyházi átok alatt hunyva el, tetemét népe titokban az általa alapított sári monostor egy zugába temette. Ref, 122 old.
Sámuel király halála után a német-római császár Orseolo Pétert helyezte a magyar trónra. Péter feltétel nélkül elismerte Magyarország nevében a császár uralmát, sőt a bajor jogot is kiterjesztette az országra. Ref, 123 old.
