Hetven éven át folytak a magyarok pusztító kalandozásai Európa minden országában, de bármilyen gyönyörű tájakat láttak, vagy gazdag vidékekre jutottak, mindig visszasiettek a Duna-Tisza földjére. Már hazájuknak tekintették, ahol az ifjabbak születtek, és az idősebbek temetkezni akartak. E harcoknak, egy-két nagyobb háború kivételével, a fejedelem nem tulajdonított komolyabb jelentőséget. Nem a fejedelem volt a vezetőjük; a krónikások csak egyszer említik, hogy hadai élén megjelent külföldön. Bíborban született Konstantin császár, aki akkor írt a magyarokról, amikor már fél évszázada új hazájukban éltek, és folyton zaklatták a nyugatot, e harcaikról említést sem tesz. Nem tartotta őket elég fontosnak ahhoz, hogy foglalkozzék velük, mivel valójában a magyar nép életének középpontja nem a külső portyázásokban állt. Ez inkább a kalandra, zsákmányra vágyók magánvállalkozása volt. A nép zöme, a magyarság nagy tömege itthon, fejedelmének vezetése alatt új életet kezdett. Ref, 49-50 old.
Az ország határai
Árpádot a trónon 907-ben legifjabb fia, Zolta (Zsolt) követte. Ekkor 10-11 éves volt, így eleinte mások uralkodtak a nevében, miközben az Árpád erős kezében összpontosított fejedelmi hatalom szétforgácsolódott, s a gyulák és kendék, a nemzetségfők, az egyes törzsek vezérei nagyobb befolyásra, több önállóságra tettek szert. Főleg a legtávolabb élő törzsek vezérei, az erdélyi és temesközi főnökök bizonyos önállósággal uralkodtak, és mint a későbbi események jelzik, olyan széles jogkört ragadtak magukhoz, amely csaknem függetlenné tette őket a fejedelemtől. Ref, 50-51 old.
Zolta azonban, amint megemberesedett, a hatalmat ismét kezében igyekezett összpontosítani, és a krónikások az ő nevéhez fűzik az államszervezői munkásság elindítását, ő állapította meg véglegesen az új haza határait. Gondoskodott a határok védelméről; a határok mentén erődítményeket emelt és katonai telepeket hozott létre. E határok alapján már Konstantin császár is megjelölte a korabeli Magyarország területét: a frank vagyis német birodalom, Morvaország, az egykori Etelköz között terült el, délen a Duna és a Száva voltak határai, és csak a hegyeken (Kapella) túl kezdődött a bizánci főhatalomhoz tartózó horvátok országa. Ref, 51 old.
Honvédelem a honfoglalás után
Zoltát fia, Taksony követte a trónon. Hogy távol tartsa magától az ellenséget, a magyarság a határok mentén több napi járóföldön át pusztaságot alakított ki. Messze elhajtotta a népet, ha ugyan volt, hogy e terület lakatlan maradjon. Így a besenyők földjétől négy napi távolság, pusztaság választotta el a magyarokat. Nyugaton a német határokat egészen az Enns folyóig feldúlták, úgyhogy a hajdan virágzó falvak és városok helyén csak vadállatok tanyáztak, és a folyókon az utas sehol nem talált átkelő helyet. Délnyugaton bár a Dráva és Száva köze a magyar érdekkörbe tartozott, rengeteg erdős terület lakatlan maradt, és a vadon itt is távol tartotta az ellenséget. Ilyen pusztaságok övezték a haza belsejét. Ezen belül erődítményeket emeltetett a fejedelem, melyeket gyepük-nek neveztek, és védelmüket állandó őrségre bízta. Ahol nem volt folyóvíz vagy mocsár, ott árkot ástak, és mögötte sövényből, fából, földmunkával erődítményeket emeltek, amelyek támadás esetén képesek voltak feltartóztatni az ellenséget addig, amíg a fejedelem a nemzeti haderőt mozgósította. 907-ben a németek a haza szívébe tudtak nyomulni; később, a szélek védelmének köszönhetően, az egész század folyamán nem jutott be az ellenség magyar földre. Ahol az ország belsejéből a fontosabb közlekedési utak a gyepühöz értek, ott katonasággal őrzött kaput nyitottak; egy ilyen kapu Erdélyben a Meszesi kapunál volt. Ref, 53-55 old.
A krónikások feljegyzik Taksonyról, hogy állandó kapcsolatban állt a vándorlások során hátramaradt magyarokkal, követeket küldött hozzájuk, valószínüleg beköltözésre biztatta őket. Folyamatosan jöttek is kisebb-nagyobb rajokban, nemcsak magyarok, hanem egyéb népek is. Taksony stratégiai és honvédelmi szempontok alapján telepítette le őket. Talán ekkor költözött be a székelység is, mely távol lévén a nemzeti élet központjától, sokáig megőrizte jogi, katonai és gazdasági tekintetben ősi szervezetét. Ref, 56 old.
Első találkozás a kereszténységgel
A Taksony vezér által magyar földre telepített nyugati rabszolgák és az önkéntes bevándorlók is többnyire keresztények voltak. Így a magyarok, bár külsőleg pogányok lévén, már a X. század második felében a kereszténység közvetlen hatása alá kerültek, mely vallás tiszta vize mindenfelől érintette; hullámai folyton csapdosták és lassanként alámosták régi hitüknek alapjait.
Először Bizánc, a szövetséges kezdett a magyarok megtérítésével fogalalkozni. Nem küldött hittérítőket, viszont azokat a magyarokat, akik politikai okoknál fogva Konstantinápolyban jártak, megpróbálta megnyerni. 948 körül Tormács (Tormás), Árpád egyik unokája, illetve a bölcs Bulcsú, a híres törzsfő és kende fordultak meg a császári székvárosban, ahol felvették a keresztény hitet. Azonban otthon még nem volt keresztény papság és egyházi szervezet. Ugyanebben az időben az erdélyi törzsfő, Zombor gyula is Konstantinápolyban járt, ahol megkeresztelkedett. Ő már papot is vitt haza, Hierotheosz barátot, akit a konstantinápolyi pátriárka "Turkia (Magyarország) püspökévé" szentelt. Ő volt az első magyar püspök, így Erdélyben a kereszténység némi szervezettséget nyert és az erdélyi gyulák családjai keresztényekké váltak. Ref, 59-60 old.
971-ben Taksony fejedelem meghalt, és a Duna mellett, Taksony falu közelében temették el. Őt már királynak is nevezték kortársai. A fejedelmi székben legidősebb fia, a huszonöt éves Géza követte. Ref, 60-61 old.
Géza vitéz, bátor ember volt, de nem vágyott véres babérokra, hanem atyja államszervezői munkájának betetőzésére törekedett. Bár uralkodása alatt is folytak az apró harcok és betörések a határokon, nagy háborút egyet sem viselt. A krónikások uralkodói programját is kifejtik: tudván, hogy országának földje jó és termékeny, azt javasolta népének, hogy tegye le a fegyvert, inkább dolgozzék és kereskedjék szomszédaival ama javakkal, amelyek itthon dúsan teremnek. Ref, 60-61 old.
Bizánc erősödésének köszönhetően, Géza úgy döntött, hogy szakít atyái hagyományával, és bár a keleti császársággal továbbra is jó viszonyt ápol, a nyugati, német-római császársággal is érintkezést fog keresni. 973-ban 12 főemberből álló követséget küldött német földre, mely Húsvét táján Quedlinburgban tisztelgett I. Ottó császár előtt. Az ekkor létesült egyezség óta, bár a határszéli villongások nem szűntek meg, a két udvar békében élt egymással. Ezen egyezség során megnyitotta országát a német hittérítőknek is, melyek itt már jól megmunkált talajra találtak. Pilgrim passaui püspök kezdte meg a térítést, és küldötteinek előírva, hogy az erőszak mellőzésével, csupán rábeszéléssel és nemes példával szerezzenek híveket az igének. Ref, 62 old.
974-ben ötezren keresztelkedtek meg, sőt a térítők úgy találták, hogy az egész nép kész felvenni a kereszténységet. Paradicsomiaknak rajzolták meg hazánk felekezeti viszonyait, ahol a farkas meg a bárány együtt legel és az oroszlán megszelídülve nem vérrel és hússal, hanem szénával táplálkozik. Ref, 62 old.
A magyar uralkodó megkeresztelkedése
975-ben Géza fejedelem és az Árpádok egész családja megkeresztelkedett. Neje, Sarolt már keresztény volt, mivel apja 948 körül felvette a kereszténységet. A fejedelmi család példáját tömegesen követték a törzsfőnökök, az udvari tisztek, a fejedelmi haderő vezetői és katonái. Ref, 62-63 old.
A magyar uralkodói család megtérése világtörténelmi esemény volt. A nyugati országok ünnepelték, hogy az a nép, amely három nemzedéken át a kereszténység réme, ostora, templomok fosztogatója és zárdák pusztítója volt, most belépett a keresztény közösségbe, mivel Géza megtérését a külföld a teljes magyarság megkeresztelkedésével azonosította. A költői képzelőerő Géza megtérését átvitte a múlt mondai világába, és Attila hun király megtérésévé alakította, akinek ragyogó emléke még élt a germán népek között. Valószínűleg Pilgrim püspök íratta össze azokat a népénekeket, amelyek alapján később a Nibelungen-ének utolsó része, a Panasz (Klage) készült, s mely Géza megkeresztelkedése mintájára rajzolja meg Attila megtérését. A kép, melyet az ének Attila udvaráról nyújt, lényegében Géza udvarának a mása, ahol keresztények és pogányok szívélyesen érintkeznek, a királyné meg ügyesen és következetesen fáradozik férje megtérítésén. Ref, 63 old.
Küzdelem a függetlenség fenntartásáért
Bár Géza felvette a kereszténységet, az egyházszervezői munkát nem kezdte el, és erre nyomós politikai okai voltak. A német császárok folyamatosan vissza akarták szerezni a régi Pannóniát a német birodalom számára, és ennek most a német egyház, elsősorban a salzburgi érsekség és a passaui püspökség lett az előharcosa. Mindkettőnek óriási birtokai voltak a mai Ausztria területén, amelyeket nem tudtak használni, amíg a magyarok pogányok voltak és az osztrák földet dúlták. Sőt, egyházmegyéik a honfoglalás előtt Pannóniába nyúltak. Pilgrim pápai brevét szerzett, mely őt tette érsekké és hatáskörét kiterjesztette a magyar földre. Frigyes salzburgi érsek magát Pannónia főpapjává rendeltette a pápával. Vallásos lobogó alatt folyt a támadás a magyarság önállósága ellen, a magyar államnak a német birodalomhoz való csatolása érdekében. Géza idejekorán felismerte e veszélyt, és szakított a német papsággal. Más népekkel, szlávokkal, főleg olaszokkal keresett összeköttetést, megjelölve az irányt, amely később fiát Rómához vezette, és a magyar egyház önálló és független szervezését eredményezte. Ref, 64-65 old.
Géza fia, István 976-ban született Esztergomban és keresztény hitben neveltetett. A szülők kitűnő nevelőkről gondoskodtak, akik nemcsak a kardforgatást tanították meg neki, hanem az írást-olvasást is; illetve megismertették vele az egyházi és világi tudományokat is. A pápa 1513-ban említi egy sajátkezűleg aláírt levelét, amely akkor még megvolt a római levéltárban. Ref, 67-69 old.
Géza fejedelem és Sarolt házasságából három leány és egy fiú született. Juditot I. Boleszláv lengyel herceghez adták feleségül 985-ben. Sarolta 1010-ben Abához, az ifjú magyar törzsfőnökhöz, későbbi magyar királyhoz ment feleségül, aki megkeresztelkedésekor a Sámuel nevet vette fel. Ilona pedig Orseolo Ottóhoz, a későbbi velencei herceghez (dózse) ment feleségül 1011-ben. Ref, 66-67 old.
996-ban István feleségül vette Gizella hercegnőt, II. Henrik bajor herceg leányát, aki III. Ottó német-római császárral rokonságban állt. E házasság az Árpádok családját földrészünk legelőkelőbb uralkodó házai közé emelte, és a magyar állam tekintélyét hirdette. A bajor hercegi család bár közeli rokona volt a császárnak, Henrik herceg, Gizella apja politikai ellenlábasa volt, és nemegyszer fegyvert fogott a császár ellen. Amikor Géza a bajor hercegnőt kérte fia számára hitvesül, jelezte, hogy barátságban szeretne élni a császárral, de nem rá, hanem vetélytársaira akar támaszkodni, és ezzel országa függetlenségét fenn akarja tartani. Mindazonáltal a császár jó szemmel nézte a házasságot, és az ifjú vőlegénynek nászajándékba szent Móric vértanú lándzsáját küldte, mely egyes források szerint tartalmazott egy szeget Krisztus keresztfájáról. Ereklyeképpen fogadta el és őrizte a magyar uralkodó család, de nem használta világi hatalmának jelképéül. Ref, 69-70 old.
997 februárjában Géza fejedelem befejezte emlékezetes pályáját, fiára, Istvánra bízva a munka folytatását. Ref, 70 old.
