Péter király uralkodása
1038-ban I. István király halála után unokaöccse, Orseolo Péter trónfoglalása akadálytalanul ment végbe. Udvari tisztviselői királynak kiáltották ki, a főpapok megkoronázták, és a tömegek tisztelték benne a nagy királyuk által kirendelt utódot. Péter azonban keserű csalódást okozott. Idegen volt, nem ismerte sem országát, sem hivatása kötelességeit. Mindenkivel összeveszett és kegyenceit ültette a fontosabb állami és egyházi poziciókba; az egyházi javak egy részét elvette, másik részét megadóztatta. Emellett gyáva volt és saját embereit sem merte megvédeni. Az első elégedetlenség kitörésekor kedvenc tanácsosát, Budát kiszolgáltatta a tömegnek, amely felkoncolta. Ezután Péter sógorához, az osztrák őrgrófhoz menekült, aki tanácsára alattvalói megfékezéséhez a császári udvarban kért segítséget. Ref, 118-119 old.
Aba Sámuel uralkodása
Orseolo Péter gyáva futását a magyarok a trónról való lemondásnak tekintették. Az egyházi és világi vezetők 1041-ben idegen helyett egy törzsgyökeres magyart, Aba Sámuelt, I. István király sógorát ültették a trónra. Sámuel rögtön visszaadta az egyháznak az elkobzott javakat és honfitársait tette udvarában elöljárókká. Oltalmazott szegényt és gazdagot, szerette minden alattvalóját. Ref, 119-120 old.
Péter szíves fogadtatásra talált a császári udvarban. A német politika nyomban felismerte, hogy Péter ürügyet szolgáltatott a magyar belügyekbe való avatkozásra, illetve Magyarország elfoglalására. Ekkor III. Henrik ült a császári trónon, aki 1031-ben német vereség után megkötötte István királlyal a békét. Imperialista politikát követett, és a német közvélemény támogatta. Sámuel király hasztalan küldött követeket hozzá; nemsokára a határon elkezdődtek a betörések és pusztítások. Időközben a Péter elől Lengyelországba menekült Árpádházi hercegek egyike, talán András is felkereste a császárt, akinek vendégszeretetét így két magyar trónkövetelő is élvezte. Ez méginkább felbátorította Henriket; 1042-ben húsvét tájékán Kölnben gyűlést tartott, amelyen a háború mellett döntöttek. Ref, 120 old.
1042 szeptemberében III. Henrik császár vezetése alatt, Péter és András tónkövetelőkkel egyetemben, tekintélyes had indult el Magyarország felé. Kilenc várost és várat foglaltak el Pozsonnyal együtt, amelyeket az egykor Péter által kinevezett olasz és német ispánok játszhattak a kezükre. Garamig hatoltak be az országba, ahonnan jónak látták visszafordulni. A megszállt területet a császár Andrásra bízta, akit Sámuel király a németek távozása után kivert az országból; ezáltal országa területi épségét hamar helyreállította. Ref, 120-121 old.
Császári cselszövés
A német-római császár megértette, hogy csupán fegyverrel nem igázhatja le a magyarokat, ezért a pápához fordult. IX. Benedek pápa készségesen bitorlónak nyilvánította és kiátkozta a magyar uralkodót. Akkoriban az egyházi átok volt a legfélelmetesebb büntetés, amely kizárta az illetőt a hívők közösségéből, és ha király volt, alattvalóit felmentette kötelezettségeik alól. A pápai átok híre nehezen jutott el Magyarországra, így az 1043-as császári támadás is meghiúsult. Ekkor azonban Sámuel király a békéért évi 400 font arany kifizetésére kötelezte el magát, amely megingatta tekintélyét. Ref, 121-122 old.
1044-ben a húsvétot Sámuel Csanádon töltötte, ahol Gellért püspök a szószékről hevesen leszólta a királyt, azt mondván, hogy a negyven napi szent böjtöt gyilkos kardjával szennyezte be, és nem érdemel bűnbocsánatot. Sámuel nagylelkűen megbocsájtott; mely tette vesztét okozta. Gellért nyílt fellépése a világi tisztviselők hűségét is megingatta. Egyesek kiszöktek Péterhez Németországba, mások lesték az alkalmat, hogy elpártoljanak a kiátkozott királytól. 1044 nyarán a német-római császár újabb támadást indított Magyarország ellen. A tömegek lelkesen gyűltek országuk függetlenségéért harcoló királyuk köré. Sámuel király Ménfőnél a németekre támadt, ahol egyes magyar ispánok csata közben átpártoltak a németekhez. Csupán az árulás szerezte meg III. Henriknek a diadalt. Sámuel királyt elfogták és kiszolgáltatták Orseolo Péternek, aki fejét vetette. Egyházi átok alatt hunyva el, tetemét népe titokban az általa alapított sári monostor egy zugába temette. Ref, 122 old.
Sámuel király halála után a német-római császár Orseolo Pétert helyezte a magyar trónra. Péter feltétel nélkül elismerte Magyarország nevében a császár uralmát, sőt a bajor jogot is kiterjesztette az országra. Ref, 123 old.
Felkelés a függetlenségért
Péter kérelmére Henrik császár erős sereget hagyott nála, azonban uralma csak az idegen lándzsákon nyugodott. Mivel az egyház is támogatta, a király iránt támadt gyűlölet egyre inkább kiterjedt püspökeire, sőt a katólikus vallásra is; a pogány hagyományok itt-ott újra éledezni kezdtek. 1046 tavaszán felkelés tört ki, és a vezetők követeket küldtek az Árpád-házi hercegekért Lengyelországba. András és Levente 1046 nyarán lengyel segítséggel jelent meg Abaújban, ahol nagy tömeg fogadta őket. E hírre Péter újra Németországba akart szökni, de a saját környezetében levők elfogták és kioltották életét. Ref, 123 old.
Eközben a felkelés szétterjedt az egész országban. A tömeg rabolta, gyilkolta az olasz és német tisztségviselőket, az adó- és tizedszedőket, lerombolta, felperzselte a katólikus templomokat, és a főpapokat is üldözőbe vette. Gellért három másik püspökkel Pestre igyekezett, amikor Vata, az egyik vezér, aki újra pogány szokásokat vett fel, embereivel elfogta. Felhurcolták egy hegyre, amelyről ledobták, a lenn várakozó pogányok pedig darabokra vágták holttestét. Így vált Gellért püspük, a későbbi szent a magyar kereszténység egyetlen neves vértanújává; a hegyet pedig róla nevezték el. Ref, 124 old.
András néhány hét alatt országszerte helyreállította a régi rendet. Mihelyt a felkelés elérte célját, a német uralom ledöntését, a tömegek önként letették a fegyvert. Ref, 124 old.
A császári támadások visszaverése
András még 1047 elején megkoronáztatta magát, majd elrendelte a lerombolt templomok felépítését és a keresztény vallás és szertartás helyreállítását. Tudta, hogy a császár nem fog egykönnyen lemondani Magyarországról. Ő nem volt katonaember, öccse, Levente pedig meghalt. Így másik öccsét, Bélát hívta haza Lengyelországból, hogy hadvezérré tegye. Andrásnak nem voltak gyermekei, így öccsét jelölte ki trónörökösnek; trónra kerüléséig pedig szláv szokás szerint neki adta az ország egyharmadát, a Bihar és Pozsony vármegyék közötti területet. A két testvér egyetértésben vezette az országot. Béla herceg vitéz katona volt; amióta párbajban legyőzött egy pomerániai óriást, a lengyelek bajnoknak nevezték. Mindenkor elismerte a király elsőbbségét, amely hozzájárult András trónjának megsziládrulásához. Ref, 124-125 old.
A határszéli harcok már 1050-ben elkezdődtek. 1051-ben birodalmából és hűbéres országaiból a császár összegyűjtötte haderejét, amelyet két seregre osztott és a Duna két oldalán kezdte meg az előrenyomulást, a Dunán pedig katonai felszereléseket és élelmet szállított a had számára. A haza védelmét Béla herceg vezette. Nem kockáztatott döntő csatát a hatalmas haddal, hanem könnyű lovasaikkal folyton körülöttük portyáztak és akadályozták őket az élelem beszerzésében. Így a császár nehezen haladt előre. Elvergődött Székesfehérvárig, azonban nem tudta bevenni, így visszafordult. Béla a visszfele vezető úton is éjjel-nappal zaklatta a hadat, amelyben nemsokára felbomlott a rend és fegyelem. Kisebb csapatokra oszlottak és vad futásnak indultak, élükön a császárral, aki elszakadt csapataitól. Amint átkelt a hidakon, a biztonság kedvéért szétszedette azokat, így a sereg nem tudott átkelni a vizeken és az üldöző magyarok kardjának áldozatául esett. A hadjárat teljes vereséggel végződött és e hírre a Duna bal partján vonuló had is sietve hazatért. Ref, 126 old.
1052-ben újra támadt a császár, de ezúttal a határmenti Pozsonyt vette célba. Béla időben gondoskodott a vár védelméről. Kund, a merész búvár társaival együtt pedig rendre süllyesztette el a német hajókat, amelyek a felszerelést és az élelmet szállították; így a német tábort ismét az éhség környékezte. Henrik IX. Leó pápát is megpróbálta felhasználni, aki német földön járt és a Pozsony melletti táborban látogatta meg a császárt. Leó kiközösítéssel fenyegette Andrást, ha nem egyezik bele a császár immár mérsékelt követeléseibe, azonban a király hajthatatlan maradt és Magyarország önállóságáról alkudozni sem akart. III. Henrik német-római császár óriási áldozatok révén, minden eredmény nélkül tért haza. Újabbb kudarca császári tekintélyén is csorbát ejtett. Ellenségei megtámadták; Konrád bajor herceg 1056-ban fegyvert fogott ellene, és természetesen András segítségét kérte, aki haddal támogatta. A császár bár nem kötött békét Andrással, ereje annyira kimerült, hogy többé nem fenyegette Magyarországot. A függetlenségi harcok e fényes lefolyása meggyőzte a világot a magyar állam szilárdságáról, és dicsőséggel övezte I. András király és Béla herceg nevét. Ref, 127-128 old.
Belső viszályok
Miután I. András király testvérének, Bélának ígérte a trónt, gyermekei születtek: Salamon, Dávid és Adelheid. Ígéretét megszegve, a koronát Salamonra szerette volna hagyni, így kapcsolata egyre inkább megromlott Bélával. Külpolitikája megváltozott. I. Iszaakiosz bizánci császárral az országra nézve hátrányos egyezséget kötött. Öt éves fiát, Salamont 1057-ben megkoronáztatta és a 10 éves Juditot, III. Henrik német-római császárnak, egykori ellenfelének a leányát hozatta számára feleségül. Mivel Salamon trónját Bélától féltették, az udvarban egyre inkább megszaporodtak Béla ellenségei. Élete is veszélybe került, amire magyar hívei hívták fel Béla figyelmét. Ekkor Béla herceg családjával, Géza, László és Lambert fiaival együtt lengyel földre, rokonához, II. Boleszló herceghez menekült, ahonnan 1060-ban lengyel segítséggel tért haza. Azonban András segítségére jelentős német had sietett; így kitört a testvérháború. A magyarság Andrást és Salamont, a német befolyás képviselőit cserbenhagyta, és Bélahoz csatlakozott. András cseh-német segélyhadával együtt akkora vereséget szenvedett, hogy Béla még vezéreit is foglyul ejtette, maga András pedig életét vesztette. Holttestét az általa alapított tihanyi monostorban helyezték nyugalomra, míg neje gyermekeivel együtt a német udvarba menekült. Ref, 128-129 old.
I. Béla király uralkodása
1060-ban Bélát Székesfehérváron megkoronázták. Királyságát örömmel üdvözölte az ország, és épp olyan derék uralkodóvá vált, mint amilyen jeles hadvezér volt. Új monostorokat alapított, ezüstből pénzt veretett, a vásáron eladásra kerülő árucikkek árát hivatalból állapította meg, ezáltal oltalmat nyújtott a köznépnek a kereskedőkkel és mesteremberekkel való üzletelésben. Gondoskodott a vasárnap megszenteléséről, így a vásárokat vasárnapról szombatra helyezte át. Az ország békés fejlődését azonban újra a németek fenyegették. Salamont, a törvényes királyt akarták visszahelyezni a trónra, ami ürügyül szolgált Magyarország leigázására. Béla ezúttal is gondosan előkészítette a védelmet, és a német hadak a határon erős ellenállásba ütköztek. Azonban ő végzetes sérülést szenvedett, és 1067 szeptember 11-én befejezte fényes pályáját. Az Árpádok egyik legkiválóbb alakja, az uralkodói és katonai erények megtestesítője, országának igazi jótevője volt. Halála után legidősebb fia, Géza vette át a hadak vezetését, de nem tartott igényt a trónra, hanem testvéreivel együtt lengyel rokonaihoz menekült. Így Salamon harc nélkül vonult be Székesfehérvárra, és birtokba vette a királyi hatalmat. Ref, 129-131 old.
Salamon király uralkodása
Amint a német hadak kivonultak az országból, Géza egy lengyel sereggel ismét hazajött, de nem azért, hogy a koronát megszerezze, hanem hogy szülői örökségét, a hercegséget megkapja. 1068 január 20-án megkötötték a békét. Géza testvéreivel együtt elismerte Salamon királyságát, aki átadta nekik apjuk részfejedelemségét. Bár a németek helyezték Salamont a trónra, a császári rokonság folytán nem kérték a német felsőbbség nyílt elismerését, így Magyarország Salamon alatt is független maradt. Azonban az idegenek újra elszaporodtak a királyi udvarban, akik a királyt Géza és testvérei ellen bújtogatták. Ők ellenben segítették Salamont, és hadakoztak is helyette: hol a nyugati határszélen rakoncátlankodó csehek ellen harcoltak, hol Horvátországban védték meg Zolomér királyt lázongó alattvalóitól. Ref, 131-132 old.
A kun betörés visszaverése
1068-ban a kunok, Ozul vezérrel az élükön betörtek Erdélybe, és Bihar, valamint Szatmár vármegyéket dúlták. Salamon király, Géza és László hercegek összevonták hadaikat és a gazdag zsákmánnyal már visszavonuló félben levő kun sereg után siettek. A mai Kerlésnél, a Sajó völgyében érték utol őket, ahol nagy részüket kardélre hányták. A sok cserfa miatt a csata helyszínét Cserhalomnak nevezték el. László herceg, a későbbi szent király észrevette, hogy egy kun lovas elrabolt egy fiatal nőt, a krónikák szerint a Nagyváradi püspök leányát, ugyanis ekkor még házasodhattak a római katólikus papok. László üldözőbe vette, párbajban legyőzte, és szép foglyát kiszabadította. Ref, 132-133 old.
Salamon futása
1071-ben besenyők törtek be az országba délen, a Bizánci birodalmon át. Valószínüleg a görögök irányították őket Magyarországra. Ezt megtorlandó, Salamon király a határhoz vonult és bevette Nándorfehérvárt; ekkor lobogott először magyar zászló e vár fokán. A csata hőse azonban Géza herceg volt, ami fájt a királynak, és ettől fogva nem leplezte a Géza és testvérei ellen érzett irigységét. Az 1072-es hadjárat alatt Géza életét fenyegetve látta, ezért otthagyta a király táborát, birtokaira vonult, és Lászlót lengyel segítségért küldte. Csak életét és birtokait kívánta megmenteni. Amint a király ezt biztosította, Géza 1073-ban meglátogatta, és egyezséget kötöttek. Salamon 1074-ben mégis Gézára tört, akinek testvére, László a segítségére sietett. A testvérek 1074 március 14-en, Mogyoródnál döntő csatát vívtak Salamonnal, amelyben a királyi sereg a német és cseh segítséggel együtt vereséget szenvedett. Ezt követően Salamon az övéivel együtt Németországba futott. Ref, 133-134 old.
I. Géza király kora
Amint Salamon külföldre menekült, a trónt megüresedettnek tekintették, és Gézát királlyá koronázták. Salamon ifjú sógóra, IV. Henrik német-római császár segítségével megkísérelte visszaszerezni a trónt, és seregével Vácig hatolt az országba, de onnan eredménytelenül kellett visszafordulnia. Ezután Salamon a szentszékhez fordult segítségért, de ekkor VII. Gergely volt a pápa, aki minden erejével azon fáradozott, hogy kivonja a szentszéket a császári befolyás alól és hogy kieszközölje az egyház fennhatóságát a világi hatalommal szemben. A pápa összefogott a magyarokkal a császár ellen folytatott küzdelemben. A császári udvarral folytatott ellenségeskedés Gézát a bizánci udvarhoz is közelebb hozta. Nemsokára feleségül vette Szünadéné bizánci hercegnőt, és Dukász Mihály bizánci császártól koronát kapott, amelyet később István király koronájával összeforrasztottak. E korona mindmáig a magyarság egyik legősibb kincse, és az önálló magyar államiság jelképe. Ref, 135-136 old.
I. Géza király vitéz harcos, apjának méltó utódja, Magyarország érdekeinek lelkes képviselője volt. Országa keleti és nyugati politikáját egyaránt éleslátással vezette, és olyan szoros viszonyba került a szentszékkel, amilyenben egyik elődje sem állt. Alig 33 éves korában, 1075 április 25-én váratlanul elhunyt. Vácon temették el. Két kisfia volt, Kálmán és Álmos, azonban a nálunk is meghonosodni kezdő szláv szokás szerint a trónt a királyi család legidősebb tagja, Géza öccse, László herceg örökölte. Ref, 137 old.
