Árpád magyar fejedelem

Bár a magyarok kitűnő lovasok, jeles nyilasok, bátor katonák voltak, hiányzott hadszervezetükből az egység. A törzsek még nem igen olvadtak össze, és a törzsfőnökök önállóan vezették csapataikat, amely nagyobb hadjáratokban megnehezítette az erők összpontosítását. A hagyomány szerint a kazárok ösztönözték Elődöt, hogy népe fejedelmévé tegye magát, és így olvassza össze a magyarság törzseit. Előd azonban már agg ember volt, és különben sem voltak gyermekei. Maga helyett egy másik vitéz, de szintén öreg törzsfőt, Álmost ajánlotta fejedelemül, aki azonban öregségére hivatkozva, fiát, a férfi kora delén járó Árpádot választotta. ^{Ref, 22 old.}

Árpádot a magyarok kazár szokás és törvény szerint pajzsukra emelték, és fejedelmüknek ismerték el. Meglehet, hogy nem így történt, hanem Álmos vagy Árpád okulva a háborúk tapasztalatain és a kazárok példáján, fegyverrel, vérrel-vassal alapította meg fejedelmi, fővezéri hatalmát és kierőszakolta a törzsektől az elismerést. De akárhogy történt, Árpád immár a magyarok közös fejedelmévé vált, és a magyar nemzet tulajdonképpeni megteremtője lett. A fejedelmi hatalom megalkotása valószínüleg a besenyők folytonos támadásai miatt következett be, és amelyek miatt végül a már-már megtelepedett magyarságnak újra vándorútra kellett kelnie. ^{Ref, 22 old.}

A besenyőknek Árpád sem tudott ellenállani, és népét egy biztonságosabb vidékre vezette. 885 körül a magyarság Lebediából délebbre, Etelközbe (Vízközbe), az Alsó-Dnyeper, Bug, Dnyeszter, Prut és Szeret közötti óriási, nagyrészt lakatlan területre költözött (ma Bukovina, Moldva, továbbá Besszarábia és más orosz tartományok). E föld termékeny volt, fában, vízben, legelőben bővelkedő, és bár a kazár birodalommal való érintkezés megszűnt, Árpád a bizánci birodalomban igyekezett támaszt találni. A császári udvarban valóságos szerencsének tartották, hogy a harcias magyarság a Fekete-tenger tartományain él. Bölcs Leó császár egyenesen a gondviselés művének látta a magyarok Etelközbe való költözését: "az isteni gondviselés a rómaiak (görögök) helyett a turkokat (magyarokat) keltette fegyverre a bolgárok ellen." ^{Ref, 22-23 old.}

Leó császár nagy mukájában megrajzolta a magyarok hadi szokásait is, egyenesen kimondova, hogy ezt nem azért teszi, mintha attól kellene tartani, hogy Bizánc a magyarokkal háborúba keveredik. Csakugyan a magyarok ismételten segítették a császárt a bolgárok ellen, és élénk kereskedelmi érintkezésbe léptek a birodalommal. Hadi foglyaikat, rabszolgáikat a Fekete-tengeri kikötőkbe vitték, ahol a bizánci kereskedőktől cserébe drága aranyszövetet, színes gyapjúszőnyeget, ékszert és a virágzó bizánci ipar egyéb termékeit vásárolták. Ellenben a magyarok a közeli szláv törzseket folyamatosan támadták, és adófizetésre kötelezték. Csapataik, mint már Lebediából is megtörtént, a nyugati világba kalandoztak, amely akkor hallotta először a magyar nevet. Néha a németeket segítették a morvák ellen, máskor a morvákat a németek ellen. ^{Ref, 23 old.}

Simeon bolgár király trónralépése óta esküdt ellensége volt a bizánci császárnak. 895-ben Árpád vezér, a császár szövetségeseként nagyobb hadat küldött fia, Levente (Liuntin) vezetésével Bulgáriába. A magyarok diadalmasan harcoltak, viszont a hosszú tusában sokan elvesztek. Azután Simeon király összefogott a magyarok régi ellenségével, a besenyőkkel, és megtámadtatta velük Etelközt. A rajtaütés készületlenül érhette a magyarságot, amely súlyos veszteséget szenvedett, és főleg a Bulgáriában harcolók családjai, sok asszony és gyermek a besenyő mészárlás áldozataivá lettek. Árpád hamarjában összegyűjtötte népét, majd elindult biztoságosabb hazát keresni. Először északnak, Kievnek tartott, viszont ott már szervezett állam állta útját. Így visszafordult a Kárpátokhoz, és a mai Vereckei-szoroson át egy addig ismeretlen, igen gyér népességű földre, a mai Magyarországra bocsátkozott be. Etelköz roppant területét a szerteszét tanyázó magyarság csak lassan és fokozatosan ürítette ki. Egyes rajok, amelyek a besenyők elől a hegyekben és erdőkben húzódtak meg, az Al-Duna mentén és Erdélyen keresztül vergődtek el a magyarsághoz. ^{Ref, 23-24 old.}

A Vereckei-szoroson való átkelés után először az ott élő gyér szláv népességet igázták le, majd bolgár területeket foglaltak el. A bolgár törzsfők örökös torzsalkodásban éltek egymással, így a magyarok könnyűszerrel a Sajóig, a Zagyváig, a Berettyóig, a Duna-Tisza közére, a Maroshoz, sőt az Al-Dunáig nyomultak előre. Egymás után vívták meg földváraikat, kezdetleges erődítményeiket, és a hagyomány szerint Alpárnál döntő csapást mértek rájuk, így ezt az országrészt egész Orsováig hamar hatalmuk alá vonták. Zolta, Árpád fia később feleségül vette a bihari Mén-Marót, bolgár törzsfő leányát. ^{Ref, 35 old.} A magyar hadak eleinte keletről nyugatra vad viharként törtettek előre, és évekig senki sem állhatott ellen szilaj rohamuknak. Csapataik szerte kalandoztak, ellepték nemcsak a közeli tartományokat, hanem a legtávolabbi országokat is. ^{Ref, 38 old.}

899 körül néhány ezer könnyű lovasuk betört Itáliába, majd kegyetlenül dúlta Lombardia síkjait. Nemsokára azonban Berengár király hatalmas haddal a Brentáig szorította vissza őket. Már-már végveszedelembe kerültek, de vakmerő elszántságuk meghozta gyümölcsét. Hirtelen rajtaütöttek az elbizakodott, minden elővigyázatosságot mellőző ellenségen és szeptember 24-én teljesen megsemmisítették őket. Ez volt első nagy győzelmük nyugati területen, európailag szervezett hadseregen. Így kezdődtek azok a híres külkalandozások, melyek fél évszázadnál tovább állandó rettegésben tartották, örökös ínségbe döntötték az akkor már rég katólikus Európa legnagyobb nemzeteit, legelőkelőbb uralkodóit. A régi krónika szerint abban az időben a magyarok lelke egyebet sem óhajtott, mint hogy területeket foglaljon, nemzeteket hódítson meg és vitézi mesterséggel éljen. ^{Ref, 38-39 old.}

906-ban Árpád befejezi a honfoglalást. Hogy mikor és hogyan ment végbe a területek elfoglalása, azt sűrű homály borítja. Némelyek szerint az Itáliában aratott fényes diadal után belátták, hogy azt a földet nem tudják megtartani. Így német és morva uralom alatti területek ellen fordultak. Mások szerint Árpád először a morvákat győzte le, és az Alpári csatát is fejedelmükkel, Zalánnal vívta meg, s csak azután hódította meg Pannóniát. ^{Ref, 36 old.}

907-ben a német birodalom megpróbálta kiragadni Pannóniát a magyarok kezéből. Gyermek Lajos német király támogatásával, hatalmas sereggel törtek be az országba. Árpádnak Bánhidánál sikerült feltartóztatnia a bajor hadat, amelyet július 6-án véres csatában teljesen megsemmisített. Üldözőbe vette őket, a Lech vizéig dúlta a bajor területet, és teljesen elpusztította a keleti őrgrófságot. Árpád még ebben az évben befejezi dicső életét; testét egy patak medrébe temették el. Fejedelmi székét legfiatalabb fia, Zolta (Zsolt) foglalta el. ^{Ref, 42-43 old.}